Tréninggel a hanyatlás ellen

Egy vállalatot megalapítani sem könnyű, hát még folyamatosan fejlődésben és növekedésben tartani! Pedig hát tudjuk mindannyian, hogy ha egy cég nem fejlődik és nem mutat ha minimális mértékben haladó, de folyamatos növekedést, akkor előbb vagy utóbb hanyatlani kezd, aminek súlyos és beláthatatlan következményei lehetnek sajnos. Én már nem egy olyan céget láttam, akik elérték a nagyvállalati léptéket, iszonyatosan szépen működtek a piacon, folyamatos pozitív vevői visszajelzések érkeztek feléjük, azonban egy idő után a szervezeti elhanyagoltság miatt a motiváció csökkent, tömeges elvándorlás kezdődött a cégnél, a szervezeti összetartás és a vállalati kultúra hanyatlani kezdett, egyre lomhább lett a vállalat, melynek a következménye néhány év múlva a kapuk bezárása lett. Én semmiképp sem szerettem volna azt a csodát, ami a családdal együtt, minden energiámat és erőmet belefektetve elértem egy ilyen veszélynek kitenni, már csak azért sem, mert hihetetlen felelősség érzés alakult ki bennem azok iránt az emberek iránt, akik a cégben dolgoznak, hiszen ők csak ránk és az innen kapott jövedelmükre számíthatnak.

Ennek kapcsán aztán kutatásba kezdtem, hogy ki, melyik beszállítónk, partnerünk hogyan oldja meg az efféle veszélyek kiküszöbölését, és azt kellett látnom, hogy sokan tényleg nem törődnek ezzel egyáltalán. Így pedig még jobban megérett bennem az elhatározás, hogy olyan cég legyünk, akik erre folyamatosan figyelnek és tesznek a lendületes fejlődés és folyamatos növekedés érdekében. Rá is találtam a kogwheel csapatára, hiszen mint tudjuk, tanulni életünk végéig kell, és a szervezetfejlesztés sem más, mint egy ember karrierjének folyamatos támogatása. Már csak azért sem, mert az egyéni tréning az, ami aztán hozzájárul ahhoz, hogy a vállalati eredmények és sikerek folyamatosan növekedni tudjanak.

Éppen ezért megkértem ezt a profi csapatot, hogy kalauzoljanak el a tréning világába, és nem is kellett csalódnom. Hihetetlen érthetően és világosan felvázolták számomra hogy hol tart jelenleg a cég, hogy milyen veszélyek leselkednek rá a működés során, hogy milyen vállalati tréning igénybevételét javasolják és persze azt is, hogy milyen módon, milyen ütemekben és milyen költségen tudjuk ezt megtenni. Azt kell mondjam, hogy már az első találkozás alkalmával elvarázsoltak, és a havi költség, ami mindezért a vállalatot terheli elenyésző a bevételekhez képest, így kétség nem fért bele, hogy meg fogjuk kezdeni a közös munkát, amit nem is bántunk meg, és azóta is folyamatosan együtt dolgozunk és fejlesztjük a céget. A hanyatlás messze elkerül minket, és biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is csakis így lesz.